„Azt érzékeltük, hogy mindegy, mit írunk, a döntéshozók úgysem hallgatnak a szakmára" – indokolja Radó Péter kutató, egyetemi oktató, miért hagytak fel tavaly társával, Setényi Jánossal OktpolCafé nevű szakmai blogjukkal. Az oktatási szakértő a HVG-nek beszélt a szakiskolai képzés erőltetésének hatásairól, pedagógushiányról, iskolai összevonásokról, kilencosztályos iskoláról.

HVG: Sorra váltják le a szakiskolák igazgatóit, miután a nemzetgazdasági tárca alá sorolják ezeket az intézményeket. A szakképzés minőségének javítása okán történik mindez?

Radó Péter: Az igazgatók lecserélése 2011 óta folyamatosan zajlik. Amint lejár a mandátumuk, azonnal „rendes kádert” ültetnek a helyükre. Az átvett szakképző intézményekben ezt most az NGM felgyorsítja, mert valószínűleg az erőforrástárca által kinevezett igazgatókat sem tartja elég megbízhatóknak. Pedig már jó ideje nincs komoly döntési felhatalmazásuk, a rendszer működtetése szempontjából viszont kulcsfontosságú, hogy a hivatalok és a pedagógusok között az előbbiekhez lojális tisztviselők közvetítsenek. Aki most iskolaigazgatónak megy, annak többnyire nincs szakmai ambíciója, valódi hatásköre, szakmai programja; nem vesz fel, nem rúg ki és nem minősít pedagógusokat, nem tud arculatot adni az intézménynek. Ez kontraszelekció, ami nemhogy javítaná a minőséget, de teljesen leépíti a rendszert.

HVG: Klebelsberg Iskolafenntartó Központ lényegében megbukott, hónapok óta szinte fizetésképtelen. Jobb lesz, ha a szakképző iskolákat több kisebb centrum felügyeli?

R.P.: A gazdasági tárcánál azt találták ki, hogy a Klik-típusú nagy fenntartó válságtömeg helyett úgynevezett szakképzési központokat hoznak létre. Ez még nagyobb dráma. A szerencsétlen kijelölt szakképzők kapnak egy-egy gazdasági igazgatót, de azt nem tudni, miből fognak gazdálkodni. A Klik amúgy is brutálisan – és mellesleg szándékosan – alulfinanszírozott, képtelenség bármennyit is átemelni a költségvetéséből a szakképzésre, a kormány pedig aligha ad rá pluszpénzt.

HVG: Évek óta nehéz Magyarországon jó szakmunkást találni, vagyis ami eddig volt, az is hibás koncepciónak bizonyult. Miért?

R.P.: A szakiskola jó ideje ülepítőedényként működik. Mindig is elképesztő volt a szelekció a magyar oktatási rendszerben, s már a nyolcvanas években készült szociológiai kutatásokból is az derült ki, hogy családi hátterük szerint kerülnek a tanulók egyik vagy másik iskolatípusba. A kilencvenes években bevezetett fejkvótaalapú finanszírozás érdekeltséget teremtett, hogy minden gyereket beiskolázzanak, ennek az lett a vége, hogy az általános iskolában gyakorlatilag megszűnt a lemorzsolódás. A szakképzés viszont a hátrányos helyzetűek lerakóhelyévé vált. Az oktatáspolitika a hátránykompenzáció feladatával is terhelte a szakiskolákat, ekkor jött be a 2 + 2 éves képzés. Később, a kudarcok hatására, ezt az elvárást az oktatásirányítás gyengítette. 2010-ben aztán az új kormány teljesen lebutította a szakképzést, kimondva, hogy annak egyetlen feladata van: a szakmára felkészíteni a fiatalokat. Emiatt mennyiségi értelemben a szakmunkásképzés kibocsátása bőséges ugyan, de minőségi értelemben brutális a hiány. Főleg azért, mert a szakiskolába kerülők alapkészségei drámai mértékben fejletlenek. A tizedikes szakmunkástanulók átlagos szövegértési szintje alacsonyabb, mint az általános iskolák hatodikosaié. Az általános iskola végén ugyanis sosem voltak kimeneti elvárások, a bizonyítvány csak azt igazolja, hogy valaki sokat ült iskolában. Utána a szakiskola végén, általános kompetenciák tekintetében ugyanez a helyzet.

HVG: Már nem is zaklatják a szakiskolásokat, egy héten egyetlen közismereti órájuk van.

R.P.: Így végképp egyszer használatos szakmunkások képződnek! Ahhoz, hogy valaki jó hegesztő legyen, valóban nem kell a másodfokú egyenletek megoldóképletét tanulnia, de nem is az a válasz, hogy akkor egyáltalán ne tanítsunk neki matematikát vagy irodalmat! Ahelyett, hogy nekiálltak volna intenzíven fejleszteni az általános oktatás minőségét, egyszerűen kiiktatták a közismereti tárgyakat. Nem csoda, ha az innen kikerülő szakmunkások majd árajánlatot sem tudnak adni.

HVG: Most az a terv, hogy a gyakorlati oktatásba mind több céget vonnak be. Ez javíthat a szaktudás minőségén?

R.P.:  Amit Magyarországon duális képzésnek neveznek, az egyáltalán nem az, semmi köze a német ipari kultúrában kialakult rendszerhez. De nem is ez az egyetlen megoldás: Észtországban például, amely jóval előttünk jár az alapkészségek tekintetében, a magyarországinál is kisebb a gyakorlatra kihelyezett szakiskolások aránya, mert a képzés iskolai tanműhelyekben folyik. Az ottani munkaerőpiac ugyanis olyan kicsi, hogy nem képes felszívni a tanulókat. Magyarországon hasonló a probléma, mégis erőlteti a kormány a cégek bevonását, miközben nem támaszt magas követelményeket velük szemben. A költségvetés ráadásul kőkeményen szubvencionálja az erre vállalkozó cégeket. A GDP nagyon kis százalékát előállító kis- és középvállalati szektor a legnagyobb foglalkoztató, de ezek a cégek nem érik el azt az üzemméretet, hogy stratégiailag gondolkodjanak, nincsenek erőforrásaik a képzéshez – a saját továbbképzésükre sem költenek. Ha a pillanatnyi ösztönzők és rövid távú érdekeik alapján úgy ítélik meg, hogy érdemes tanoncot befogadni, akkor megteszik, de ez nem a német típusú, „befektetek a jövőbe” motivációjú hozzáállás.

HVG: Mi lesz az egyszer használatos szakmunkások sorsa?

R.P.: Sokan biztosan közmunkások lesznek, hiszen a szociális és a munkanélküliségi ellátások leépülnek. Vagy kénytelenek lesznek betanított munkát vállalni, hiszen nagy részük alkalmatlan arra, hogy más szakmát megtanuljon. Ezzel pedig kiszorítják onnan a képzetleneket. Ez a kiszorító hatás már most is rettentően erős, és drámaian meg fog nőni.

HVG: Ki fogja elvégezni a szakmunkákat?

R.P.: A legtöbb országban, ahol ilyen problémák felmerültek, a bevándorlók. De mi most éppen kerítést húzunk, hogy ne jöjjön be senki a határainkon belülre. Hamarosan óriási hiányunk lesz például jó hegesztőkből és ápolókból. Mert – ráadásul – a legtehetségesebbek külföldön találnak munkát. Most épp a vendéglátósok nincsenek elegen, mert elmentek. Minden ilyen folyamatban van egy inflexiós pont: amikor jelentős tömegek értesülnek arról, hogy külföldön jól lehet keresni, mint a folyadék, úgy áramlanak ki az országból.

HVG: Mit oldana meg a kilencosztályos általános iskola? Javítana a mai gyér alapkészségeken?

R.P.: Az egész ötlet éppen ebből a kudarcból fakad. Amióta az NGM elkezdte átvenni az iskolarendszerű szakképzést, nagy a nyomás a kormányra, hogy kezdjen valamit a szakképzés színvonalával. Az erőforrástárca bugyuta válasza ez a kilencedik év az alapfokú oktatásban, mondván: annyival több idő jusson az alapkészségekre. Pedig ahhoz, hogy az oktatás hátránykompenzációs szerepe már az általános iskolai szakaszban erősödjön, gyökeresen újra kellene gondolni azt a rendszert, amit 2010 után kiépítettek. A kilencosztályos iskola ötlete csak alibifoci. Ráadásul én azért is rettegek a bevezetésétől, mert ha a jelenlegi kormány kezd el ilyen horderejű átszervezést menedzselni, abból hatalmas káosz lesz. Eddig kétévente lépett meg hasonló mértékű átalakításokat, és egyértelműen bebizonyosodott, hogy képtelen bármit jól levezényelni. Egyelőre az sem jutott eszébe, hogy ha – mint állítólag tervezi – 2016-tól felmenő rendszerben vezetik be a kilencosztályos általánost, akkor lesz egy olyan év, amikor senki sem lép be a középfokú oktatásba, a következő évben pedig senki sem lesz másodikos.

HVG: Mi lehet mindennek a következménye?

R.P.: Egyrészt évről évre nagyobb lesz a pedagógushiány az általános iskolákban, másrészt ha valami tartósan alulfinanszírozott, egy ideig el lehet halasztani a szükséges karbantartásokat, fejlesztéseket, lehet buherálni, de Murphy törvénye szerint minden egyszerre fog összeomlani. Úgy saccolom, hogy ez 2016–2017-ben elkerülhetetlen lesz. Minderre pedig egyetlen válasz képzelhető el: drámai racionalizálási program. Általános iskolákat kell bezárni, el kell vinni a felső tagozatot más településekre. Már csak azért is, mert az első Széll Kálmán-tervben vizionált hatalmas kapacitáskivonás miatt olyan nagy volt az ellenállás, hogy az ilyen lépések egy részét elhalasztották.

HVG: Ismert az eddigi összevonások következménye?

R.P.: Gyanítható, hogy ez a folyamat közrejátszott a gettósodásban. A gettóiskolák száma nemcsak a szegregáció miatt nő, hanem azért is, mert a középosztály kezdi otthagyni a pocsék állami iskolákat, amelyek egye inkább a hátrányos helyzetűek gyűjtőhelyeivé válnak. Új jelenség, amit korábban csak a Balkánon tapasztaltam: családok hagyják el az országot azért, hogy a gyereküket tisztességes általános iskolába írathassák be. Már nem is középiskolásokról van szó, hanem általános iskolásokról. A magántanulókká nyilvánított gyerekek közül is azok száma nő a leggyorsabban, akik külföldön vannak, és a tanév végéig még nem iratkoztak ki az iskolából. Az állami iskolarendszer egyértelműen lepusztulóban van.