Tagyűlés 2019 beszámoló
Kedves Tagok, Kedves Érdeklődők!
Ismét eltelt egy év és a 2018/2019-es tanévnek zárásaként megtartottuk éves közgyűlésünket a Siófoki Krúdy Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskolában.
Mint minden évben szép számmal voltunk jelen itt is. Köszönetet kell mondanunk az iskola vezetésének, dolgozóinak és a segítő diákoknak, akik ilyen szíves vendéglátással várták egyesületi tagjainkat, reggelivel és ebéddel láttak el minket.
Öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy az esemény egész időtartama alatt vendégünk volt Tóth Krisztina az iskola igazgatója és további három iskola vezetője.
Reggeli után Olasz Erzsébet az iskolai gyakorlati oktatásvezetője és Zsolnay Gábor elnök úr köszöntötte a résztvevőket és megnyitotta a közgyűlést.
Első előadónk, vendéglátó házigazdánk: Szamosi Lóránt kancellár volt, aki bemutatta az iskolát, a térségben elfoglalt helyét, majd megismertette a tagságot a Balatoni körrel és az iskola ahhoz való kapcsolatával .
Következő vendégünk: Mayer Gyula igazgató az Ágazati Készségtanács vendéglátóipari és turisztikai tagozatának elnöke volt. Témája: A szakképzés jövőjét meghatározó kormányzati elgondolások.
Előadásának alapját a Szakképzés 4.0 kormányzati irányelvek alapján készített ágazati koncepciók ismertetése alkotta. Kérésének is eleget téve tagjaink számos hozzászólással, kérdéssel színesítették mondanivalóját. Tartalmas, aktív és érdemi kommunikáció alakult ki. Számos gondolat, javaslat hangzott el. A program végén elfogadta igazgató úr elnökünk együttműködésre vonatkozó javaslatát. Tagságunk szakmai támogatásával, konzultációkkal törekszik a jövőben segíteni az AKT munkáját.
Harmadik részben ünnepélyes keretek között kerültek átadásra a 2019 évi Kiváló Vendéglátó Szakmai Oktató kitüntető címek. A díjakat Zsolnay Gábor elnök úr, Erdélyiné Kiss Rita és Tóth Gábor alalenökök adták el. A díjazottak meghatottsággal szóltak munkájukról, életpályájukról, hitvallásukról.
Életműdíjban részesült: Fövenyi László cukrász oktató (Székesfehérvár), Luiszer Miklós szakács oktató Budapest). Kiváló Vendéglátó Oktató címet kaptak: Gyarmathy Éva cukrász szakoktató (Ajka), Kiss László Ferenc szakács szakoktató (Budapest), Balog István Ferenc pincér szakoktató (Dömsöd), Moharos György szakács szakoktató (Tatabánya)
A résztvevők napi ellátásáról – a reggeliről, a tízórairól és az ebédről - Soósné Bolla Zsuzsanna szakács szakoktató, Berta László pincér szakoktató, Bánfalvi Róbert pincér szakoktató és tanítványaik gondoskodtak áldozatos munkájukkal.
Ebédszünet után egy kis szakma következett. Krista Zoltán biogazda hozta el termékeit, aki gyümölcsök és zöldségek feldolgozásával foglalkozik. A kóstolók nagy sikert arattak, a konzultációkon érdekes és hasznos információk hangzottak el. Szakmai érdekességek között lehet említeni a mustban eltett zöldségeket, gyümölcsöket, vagy a különböző fűszerekből, virágokból készített szörpöket.
Kiss Zoltán tagtárs előadónk a szakmai tendenciákról, az Euroskills szakácsverseny tapasztalatairól tartott előadást.
Az egyesület elmúlt évben végzett tevékenységét, jövőbeni terveit Tóth Gábor alelnök úr és Zsolnay Gábor elnök úr mutatta be. Utóbbi részletes beszámolót tartott az egyesület anyagi helyzetéről, mérlegbeszámolójáról, a hatósági kapcsolatairól és a tagsági helyzet alakulásáról. Örömteli tényként említette, hogy a „törzstagság egyre” világosabban kirajzolódik. Azt is kiemelte, hogy napjainkra már kézzel fogható jelei is vannak az egyesületi tagok közötti együttműködések alakulására.
A programot kötetlen beszélgetés zárta.
Jó volt újra együtt lenni.
Köszönjük a részvételt a kollégáknak, és az igazoltan távollévőket sok szeretettel látjuk a legközelebbi gyűlésen!
Erdélyiné Kiss Rita
alelnök